Magunkról

Az Envirochem Kft. mondhatni úttörő jellegű vállalkozásként 2010 április 29-én megnyitotta az ország első teljesen automata töltőállomását Dunaújvárosban. A budapesti székhelyű, de több környező országban leányvállalattal rendelkező magyar vállalatcsoport több lábon álló regionális vállalkozás: 1992-ben kezdtük vegyipari alapanyagok disztribúciójával, majd folytattuk speciális, ún. lassú lebomlású műtrágyák gyártásával és exportjával, műanyagipari termékek gyártásával és belföldi értékesítésével, azután beléptünk az üzemanyag nagykereskedelembe, ahol a régió egyik vezető disztribútor cégévé váltunk évi többszázezer tonnás mennyiség forgalmazásával. Azután belevágtunk ennek az iparágnak egy igényesebb válfajába: az üzemanyag kiskereskedelembe, ami gyakorlatilag diszkont kutak építéséről és üzemeltetéséről szól.

Kezdetben a METRO áruházlánccal aláírt hosszú távú megállapodás keretén belül építettünk országszerte 11 diszkont-kutat, illetve az utóbbi években sikeresen folytatott üzletpolitikánknak köszönhetően újabb automata kutakat nyitottunk meg Kaposváron (Praktiker), Dunaújvárosban (Park Center), Szegeden (Napfény Park) és Tökölön (Airport Center - Tesco). Koncepciónknak megfelelően kútjainkat a komoly vásárlóközönséggel bíró áruházláncok parkolóiban helyezzük el, ugyanis az ilyen típusú töltőállomások nagy népszerűségnek örvendenek a vásárlók körében. Köszönhető ez annak, hogy az emberek szeretik vásárlásaikat egy időben és egy helyen lebonyolítani, másrészt nem elhanyagolható a mai egyre magasabb üzemanyagárak mellett az sem, hogy benzinkútjainkon az áruházak vásárlói árelőnnyel – diszkont áron - juthatnak az üzemanyaghoz. Ez szinergikus előnyökkel jár mind cégünk, mind pedig partnerünk számára, mivel egymásnak generálunk ezzel többletforgalmat. Lényeges eleme projektjeinknek és legnagyobb vonzereje, hogy az ország egyik legolcsóbb kúthálózata vagyunk. Köszönhetjük ezt stabil üzemanyag beszerzési forrásainknak, illetve annak a képességünknek, hogy a beruházások bekerülési költségeit úgy tudjuk optimalizálni, hogy ezzel együtt a kutak természetesen európai színvonalúak maradjanak. További előny, hogy a benzinkút földfeletti területe mindössze cca. 250-300 m2 parkoló felületet foglal el, aminek következtében az áruházaknak csak minimális parkolóhelyet kell feláldozniuk erre a célra. A jövőt illetően csak automata kutakban gondolkodunk – biztos és professzionális informatikai bázissal, gyors és rugalmas műszaki megoldásokkal, mindezt kis helyen és a tankolók számára könnyen kezelhető, barátságos módon. Cégünk természetesen szeretné folyamatosan bővíteni hálózatát, és nemcsak Magyarországon, hanem a környező országokban is. Az elkövetkező 5-10 évben kútjaink számát szeretnénk 50-100-ra növelni regionális szinten és ezzel meghatározó szereplői lennénk ennek a piacnak is.

Ezeket a beruházásokat egyébként önállóan, biztos pénzügyi háttérrel és az elmúlt években felhalmozott műszaki és kereskedelmi tudással valósítjuk meg meglehetősen rövid határidőkön belül. Az így összeálló rendszer, vagyis az ENVI diszkont kút, illetve az "ENVI ....mert spórolni JÓ" logó cégünk igen piacképes know-howja és – mondhatni - emblémája.